Az első fórum (itSMF) Angliában alakult meg 1991-ben, mára egyre növekvő számban alakulnak a nemzeti tagozatok. Ezek egységes elvek alapján működnek, együttműködésüket az itSMF International koordinálja, amelybe minden nemzeti tagszervezet képviselője részt vesz. 2004 novemberében elismerték az itSMF Magyarország tagságát is, és 2005-ben újabb tagfelvételekkel 30-ra emelkedett a nemzeti itSMF tagozatok száma.
Az itSMF International a nemzeti fórumok munkáját fogja össze, és fő feladata az egységes fellépés, a módszertan egységességének fenntartása és fejlesztése, az oktatási és vizsgarendszer nemzetközileg egységes fejlesztése és fenntartása, valamint az új tagszervezetek beindításának segítése.
2004 november 11-12-én az itSMF International igazgatósági ülése, amelyen minden tagország egy taggal képviseli magát, önálló jogi szervezet megalakulásáról döntött, amely az ITIL3 kidolgozásában a licenctulajdonos OGC (Office for Government Commerce, a CCTA jogutódja) szerződő partnere lesz: a kidolgozást az itSMF fogja irányítani és valószínüleg finanszírozni is.
Az itSMF International hivatalosan is elismerte a magyar tagszervezetet, amely a 20. nemzeti tagozatként alakult. A korábbi ülésen fogadták el Brazília, Portugália és Románia jelentkezését. Brightonban az egyes országok nemzeti itSMF tagozatainak képviselőiből álló igazgatósági ülés további országok felvételéről is döntött: Új-Zéland, Dél-Korea, Finnország, Hong Kong, Singapore, Mexikó, és Luxemburg. Ezzel a hivatalosan elismert országok száma 27-re emelkedett.
Az ülés további eredményei: a holland képviselő, aki az EXIN vizsgaközpont igazgatóságának is tagja, támogatásáról biztosította a magyar szervezetet, hogy a profitabilitási szempontokat félretéve segítik a magyar nyelvű alapvizsga bevezetését, amihez a magyar fél biztosítja a fordítási és lektorálási feladatok elvégzését.
A másik jelnetős eredmény, amit az itSMF International Board Meeting megszavazott, hogy az egyes nemzeti szervezetek tagdíjat befizetett tagjai számára biztosítja más országok tagszervezeteinek rendezvényein a tagokat megillető kedvezményeket és a hozzáférést a tagok védett internet oldalaihoz. E miatt módosítottuk a tagdíjstruktúrában a kedvezményre vonatkozó részt, az egyes tagsági tipusokhoz nem %-osan, hanem a kedvezményt igénybevevők számában határoztuk meg.
2005 szeptemberében Chicagoban, az itSMF USA konferenciáját követően tartott ülésen a nemzetközi szervezet megerősítette az ITIL továbbfejlesztésében való részvételi szándékát, újabb tagokat ismert el és a nemzetközi oktatás, kvalifikáció és publikációk egységesítése érdekében tett további lépéselket.
http://www.itsmf.com/