Mi az itSMF?
Az itSMF Magyarország közhasznú egyesület az itSMF (it Service Management Forum) magyar tagozata.
Az IT Service Management Forum (itSMF) informatikai szolgáltatásmenedzsment területén az egyetlen, nemzetközileg elismert és független szervezet. Egy nonprofit felhasználói szervezet, amelyet kizárólag a tagsága irányít.
Az itSMF meghatározó befolyással rendelkezik az ipari "bevált gyakorlatra" és a szabványokra, és világszerte partnerként működik együtt kormányzati és szabványügyi testületekkel.
Az itSMF Magyarországot 2004 november 11-én elismerte az itSMF International, így ma teljes jogú tagja a jelenleg 27 országot átfogó szervezetnek. A 8 tagú megválasztott elnökség készítette elő a Fórum nagysikerű nyitórendezvényét 2004 október 7-én, és szervezte meg az első konferenciáját 2005 márciusában. A jogi alapítók között 27 szervezet és 8 magánszemély található, a Fővárosi Bíróság közhasznú egyesületként jegyezte be 2005 április 20-án.
Az itSMF Magyarországnak bárki tagja lehet az alapszabályban szereplő feltételeknek megfelelően. Működését egy 8 tagú választott elnökség irányítja és egy 3 tagú felügyelő bizottság ellenőrzi. Az itSMF szakmai rendezvények szervezésével segíti az IT szolgáltattásmenedzsment bevált gyakorlatának terjedését, az alkalmazási tapasztalatok cseréjét, részt vesz a nemzetközi szervezet munkájában, gazdája a szakterület hazai fejlődésének. Kezdeményezte és támogatta a szolgáltatásmenedzsment szabvány (BS15000) hazai megjelenését (MSZE 15100). Gazdaszerepet vállalt a hazai oktatás és vizsgáztatás beindításában, a magyar terminológia kialakításában.
Az itSMF Magyarország közhasznú egyesületet a közgyűlés által választott 8 tagú elnökség irányítja.
Elnök:
Sarkadi-Nagy István
Elnökségi tagok:
Bukits Róbert – HP Magyarország Kft.
Krauth Péter – Lateral Consulting Kft.
Kovács Zoltán – Kürt Rt.
Méro Gábor – Pepsi Americas Kft.
Pintér Gábor – IBM Magyarország Kft.
Szondy György – MÁV Informatika Kft.
Völgyi Miklós – MOL Rt.
Mik az itSMF céljai?
- fejleszteni és terjeszteni a szolgáltatásmenedzsment ipari "bevált gyakorlatát"
- megalapozni a szakmai hozzáértést a szolgáltatásmenedzsment szakemberek körében
- közvetítőként segíteni a tagságot a szolgáltatás-teljesítmény javításában
- a tagok számára az idevágó tárgykörben olyan fórumot biztosítani, ahol kicserélhetik nézeteiket és megoszthatják gyakorlati tapasztalataikat
Kik a magyar itSMF tagjai?
A tagok többsége olyan szervezet, amely jó minőségű IT szolgáltatásmenedzsment megoldások létrehozására és fenntartására törekszik, a szervezetek másik része pedig termékekkel és szolgáltatásokkal segíti ezeket a törekvéseket. A tagok között a kis és középvállalkozásoktól a multinacionális cégekig találhatunk szervezeteket és egyéni tagjai is vannak.
Szívesen látjuk az érdeklodoket és azokat is , akik részt akarnak venni a Fórum munkájában.
Ha bármilyen kérdése, kérése vagy javaslata van, írjon az alábbi címre: info@itSMF.hu
Sarkadi-Nagy István
elnök
itSMF Magyarország