Az itSMF Magyarország 2006 március 23-24-én rendezi szokásos éves konferenciáját.
itSMF Konferencia és kiállítás 2006.
"A szolgáltatás-irányítás fejlesztése az üzleti támogatás érdekében"
Az informatika üzleti fókuszú szolgáltatásszerű működtetése egyre inkább az érdeklődés középpontjába került nemcsak Nyugat-Európában, hanem Magyarországon is. Az itSMF Konferencia előadásai az idén arra igyekszenek összpontosítani, hogy milyen problémákkal kell szembenézni a szolgáltatásirányítás fejlesztése során, milyen nehézségekkel találkozunk, amikor az üzletvitel és az informatika összhangját kell biztosítani.
Ennek jegyében az előadók elsősorban saját tapasztalataikat osztják meg a hallgatósággal, de ezeket a tapasztalatokat az ITIL közös nyelvén és azzal a szándékkal teszik közzé, hogy a hallgatóság jól hasznosíthassa saját munkája során. Ezt szolgálja az is, hogy a kerekasztal beszélgetés témája az SLM/SLA gyakorlati alkalmazását állítja előtérbe, és hogy az előadók, bár az előadások témája nem szükül le erre a területre, az ezirányú tapasztalataikat is megkísérlik megosztani a hallgatósággal.
A konferencia az itSMF Magyarország negyedik rendezvénye, amely most is színvonalas előadásokkal igyekszik segíteni mindazokat, akik javítani-fejleszteni szeretnék az informatika üzemeltetésének színvonalát és hatékonyságát.
A konferencia
A felhívásra beérkezett javaslatok alapján az elnökség elfogadta a konferencia előzetes programját, amelyet rövidesen véglegesítünk. A z elfogadott előadások előadóival a programbizottság a magas színvonal érdekében részletesen egyeztet. Esetleges kérdésekkel vagy további javaslatokkal Pintér Gáborhoz, a programbizottság vezetőjéhez lehet fordulni.
A konferencia angol nyelvű előadásának tolmácsolását nem tudjuk biztosítani.
az itSMF Magyarország elnöksége
______________________________
Részvételi feltételek
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
A konferenciára a honlapon lehet jelentkezni, a regisztrációs tábla kitöltésével(lásd alább).
Regisztráció
A részvételi díj 25,000 Ft + ÁFA.
Ha a részvételi díj fizetése miatt nem tudna részt venni a rendezvényen, az itSMF Magyarország lehetőséget biztosít Önnek az ingyenes részvételre, de ebben az esetben is szükséges a regisztráció. Az ingyenes részvételt választók számára a fizetős jelentkezések függvényében tudunk helyet biztosítani, amelynek során helyhiány esetén a jelentkezési sorrend számít.
Ha Ön a 25,000 Ft +ÁFA részvételi díjas regisztrációt választja, ezzel egyrészt Ön és cége is aktív támogatójává válik a hazai IT szolgáltatásmenedzsment kultúra színvonalának emelésének, az itSMF Magyarország céljai megvalósulásának, másrészt a szervező bizottság a regisztráció lezárásáig garantálja a részvételt.
Kérjük, hogy az "Egyéb információk" pontnál csak az egyik részvételi módot (fizetős vagy ingyenes) jelölje be! Ügyeljen a cég címének pontos kitöltésére! Magánszemély jelentkezése esetén a kérjük nevet a cég rovatba is beírni.
A minél szélesebb részvétel érdekében tesszük lehetővé, hogy aki nem tudja támogatni a rendezvényt, az ingyenesen is jelentkezhessen. Azoknak a résztvevőknek, akik részvételi díjjal támogatni tudják a rendezvényt, előre is köszönjük támogatásukat és közzétesszük őket a támogatók listáján.
Konferenciát szponzoráló kiállítók
A konferenciát kiállítóként a HP Magyarország és az ISEB támogatja.
Jelentkezés
Jelentkezési szándékát a regisztrációs űrlap kitöltésével juttathatja el hozzánk (az űrlap a konferencia jelentkezés lap alján található).
Kérjük az adatok pontos megadását! Magánszemély jelentkezése esetén - valamint ha támogatni kívánja a rendezvényt - a nevet kérjük a "cégnév" mezőben megismételni a helyes számlakiállítás érdekében.
A tervezett program:
Érkezés, regisztráció: mindkét nap 8:30-9:00
2006 március 23 csütörtök
| Idő |
Program |
Előadó |
| 09:00-09:20 |
Konferencia megnyitó |
Sarkadi-Nagy István, elnök, itSMF Magyarország |
| 09:20-10:00 |
ITIL alapú szolgálttásmenedzsment az üzleti átalakulás szolgálatában |
Csajtai Kornél - Magyar Posta |
| 10:00-10:40 |
Az ügyfélszolgálat és incidenskezelés továbbfejlesztése üzleti igények alapján |
Molnár László,Fábián János - MNB/ICON |
| 10:40-11:00 |
Szünet |
|
| 11:00-11:40 |
A GE Industrial ITIL bevezetési projekt |
Temesi Tamás, Milan Glavaski - GE Industrial |
| 11:40:12:10 |
Valósidejű SLA menedzsment HP OpenView szoftverekkel |
Kalapos Viktor, HP Magyarország |
| 12:10-12:50 |
Hogyan ízlett a puding? Vállalati incidenskezelési folyamat bevezetésének tapasztalatai |
Préger Lajos,Tingyela Zsolt - T-Mobil Magyarország |
| 12:50-13:50 |
Ebédszünet |
|
| 13:50-14:30 |
IT szolgáltatásfejlesztés ITIL támogatással |
Füzesi László,Hrobár Péter - Raiffeisen Bank/IBM |
| 14:30-15:10 |
Formális és informális szolgáltatásirányítás fejlesztés az MKB-ban |
Rideg Márton - MKB |
| 15:10-15:30 |
Szünet |
|
| 15:30-16:10 |
A Service Center mint szolgáltatás-irányító? |
Füzi Csaba -SAO Synergon |
| 16:10-16:50 |
Szolgáltatás menedzsment (ITIL) alapú IT erõforrás kihelyezés a megrendelõ szempontjából |
dr Klár András - Volánbusz |
2006 március 24 péntek
| Idő |
Program |
Előadó |
| 09:00-09:30 |
What’s happening in the world of Service Management (OGC koncessziós tender, ITIL frissítési projekt, ISO 20000 helyzete) |
Aidan Lawes, itSMF International |
| 09:30-10:10 |
Never mind the quality, feel the width (Metrics in IT Service Management) |
Aidan Lawes, itSMF International |
| 10:10-10:50 |
Szolgáltatásmenedzsment tapasztalatok auditált környezetben |
Patay Gábor, ING Service Center Budapest |
| 10:50-11:10 |
Szünet |
|
| 11:10-11:50 |
SLA kialakítás – nem üzleti igények alapján |
Babócsy László, Kóka Krisztián, MINOR Rt. |
| 11:50:12:30 |
Practical SLA-s |
Lloyd P. Robinson, Nicola Reeves, HP |
| 12:30-13:30 |
Kerekasztal beszélgetés: SLM /SLA a gyakorlatban |
moderátor: Krauth Péter |
| 13:30-14:30 |
Ebédszünet |
|
| 14:30-15:10 |
Konfigurációkezelés és kapcsolódó folyamatok a Pannon infrastruktúrájában |
Havasi Antal,Almási József - Pannon Távközlési Rt/ICON |
| 15:10-15:50 |
Örökölt adattárháztól a CMDB-ig |
Engel László, Bartók Nagy János - Ferrinfo/ICON |
| 15:50-16:10 |
Szünet |
|
| 16:10-16:50 |
|
|
| |
|
|
az itSMF Magyarország elnöksége
Az ingyenes jelentkezéseket helyhiány miatt már nem tudjuk fogadni.